IMac

A Magyar Macintosh Wiki wikiből

Kép:IMac_2009_october.jpg

Az Apple iMac az az Apple asztali számítógép, amire egy átlagembernek maximum szüksége lehet. 1998-ban mutatta be az Apple az első iMac számítógépet, amely elindította a vállalatot a sikerek felé. Az iMac azóta számos fejlesztésen és frissítésen esett keresztül, de hű maradt az eredeti "minden-az-egyben" típusú kialakításhoz.

Az első iMac formája, színvilága és designja jelentősen eltért a korábbi számítógépektől. Ahogy egyre több reklámban, filmben felbukkant, úgy nőtt a termék népszerűsége is. Természetesen sokat segített az Apple azon maximalista elgondolása is, hogy a számítógépet csak ki kell csomagolni, be kell dugni és onnan kezde működnie kell.

Az Apple akkori elmondása szerint az iMac nevében rejlő "i" betű az "internet"-et jelképezi.

A kezdeti iMac modellek vaskosabbak voltak, hiszen az akkoriban a folyadékkristályos kijelzők igen drágának számítottak. Viszont az évek során a CRT kijelzőt LCD-re váltotta az Apple és így érkeztünk el a ma is használt formához.

Az iMac-et gyakran csak kijelzőnek nézik az érdeklődők és gyakran elcsodálkoznak rajta, hogy ebben már megtalálható a számítógép, sőt még az optikai meghajtó is.

Alkalmas a mindennapi feladatok ellátására, de emellett akár videót is szerkeszthetünk vele, amit mondjuk egy Mac mini-n nem célszerű. Akár Windows is futtatható rajta (emulálva, vagy natívan a Boot Camp segítségével).

2009. október

2009. októberében jelentek meg a legújabb iMac számítógépek. Az Apple teljesen áttervezte az új sorozatot, amely kijelzője a HDTV szabványoknak megfelelő 16:9-es képarányt követi. A korábbi 20 és 24 collos iMac modelleket nagyobb, 21.5" és 27"-os változatok váltották fel. A nagyobb modell akár 4 magos Intel processzorral (Core i5 vagy Core i7) is rendelhető.

Minden modellhez az új Magic Mouse egér jár és megjelent a beépített SD kártyaolvasó is.

[szerkesztés] Amit tartalmaz (2009. október)

  • komplett számítógép: kijelző, számítógép, optikai meghajtó egyben
  • kijelző: LED háttérvilágítású, fényes felületű (min. FullHD felbontás)
    • 21.5" - 1920 x 1080 pixel
    • 27" - 2560 x 1440 pixel
  • processzor: kiépítéstől függően 2 vagy 4 magos Intel processzor
  • 4GB RAM (8 vagy 16GB-ra bővíthető)
  • 8x SuperDrive (DVD és CD író/olvasó)
  • SD kártyaolvasó
  • sztereó hangszóró
  • beépített mikrofon
  • beépített iSight webkamera (ideális pl. videókonferenciához)
  • hálózat: Gigabit (10/100/1000) Ethernet, Wi-Fi (802.11 a/b/g/n)
  • csatlakozók: 1 x FireWire 800, 4 x USB 2.0
  • Bluetooth 2.1+EDR
  • Magic Mouse egér
  • szoftver: Mac OS X operációs rendszer, iLife szoftver csomag

[szerkesztés] Frissítések

[szerkesztés] További hasznos linkek

Személyes eszközök